A feltűnést nem kereső, de kitartóan dolgozó Egri & Pertis Zongoraduó inkább különleges projektjeivel és felvételeivel vált nemzetközileg is elismertté. Ilyen esemény volt a közelmúltban például Rahmanyinov összes négykezes művének bemutatása és rádiófelvétele, melynek tervéhez még – az időközben elhúnyt – Kocsis Zoltán írt ajánlólevelet és több mű először hangzott el.
Bár az Egri Mónika és Pertis Attila zongorista-házaspár által alapított duó hamar sikeres lett (versenygyőzelmek nemzetközi kétzongorás versenyeken, meghívások európai fesztiválokra, szerződés a Hungaroton Classic lemezkiadóval, stb.), 2008-ban – lányuk megszületése után – ideiglenesen visszavonultak a nemzetközi koncertéletből, hogy boldog gyerekkort biztosíthassanak az új családtagnak. Az ezután tervezett visszatérésüket Pertis Attila – önhibáján kívül elszenvedett – súlyos autóbalesete és az ebből való teljes felépülés hátráltatta, így az igazi visszatérésük a 2016/17-es szezonra tolódott. Azóta beutazták egész Európát, és teljes lendülettel valósítják meg korábbi terveiket, így a 2019/20-as szezonban például Beethoven összes négykezes művének előadását és egy – a társművészetek kapcsolatával foglalkozó – önálló koncertciklus elindítását „Áthallások” címmel.
Célkitűzésükhöz – elfelejtett, vagy felfedezésre váró duó-művek felkutatása, megtanulása és bemutatása – egy valódi hangszerritkaság, a Pleyel Duplazongora is társult, melyből világszerte már csak néhány példány létezik és egy közülük a duó tulajdona lett. Ezt a duplazongorát először a Wiener Musikverein-ban mutatták be, később ugyanitt, ugyanezzel a hangszerrel debütáltak a Bécsi Ünnepi Heteken. A duplazongora egyedülálló hangja a szélesebb nyilvánossághoz is eljutott a „Pleyel Double Grand Series” CD- és DVD-sorozat által (Hungaroton), amely rendkívül lelkes közönség- és szakmai visszhangot kapott (Klassik Heute, American Record Guide, Répertoire, Classics Today, Piano Keyboard stb.).
A budapesti születésű duó tagja szülővárosukban kezdték zenei tanulmányaikat, majd Ausztriában folytatták és második zongoradiplomájukat Heinz Medjimorec professzor tanítványaként szerezték a Bécsi Zenei Egyetem koncert-szakán. Még egyetemi éveik alatt jelent meg Liszt Ferenc összes operafantáziáját tartamazó CD-felvételük, amely „Grand Prix International du Disque Liszt” díjat nyert. További kitüntetések: Liszt-díj, Gramofon Klasszikus Zenei Díj és Artisjus-díj.
Aktuális projektjeik:
Egy lány és egy fiú, mindketten gimnazisták és nehezen kelők, hajnali hatkor épp a budapesti “Konzi” gyakorlótermében ülnek álmosan, de boldogan. Épp most fedezik fel a együttzenélés örömét. Ebből az örömből születik a műfaj iránti rajongás és az egymáshoz való vonzódás is.
Később együtt tanulnak a Bécsi Zenei Egyetem koncert-szakán, mindketten Heinz Medjimorec professzornál, a nála eltöltött évek és a tőle kapott szellemi útravaló életreszólóak.
Még az egyetem alatt összeházasodnak, és elhatározzák, hogy koncertszakon szerzett diplomájuk után már csak duóként kívánnak fellépni. Bővítik repertoárjukat, heteket töltenek Washingtonban, a kongresszusi Könyvtárban, majd 43 kilónyi kottával visszatérve belevetik magukat a tanulásba, zenélésbe.
A legfontosabb eseményei ennek az időszaknak: debütálás a Wiener Musikverein-ban, a bécsi Konzerthaus-ban és a washingtoni Kennedy-Centerben, illetve turnék Észak-Amerikában és a Közel-Keleten, koncertek Európában és exkluzív szerződés a Hungaroton Classic-nál.
Birtokukba kerül egy csodálatos hangszerkülönlegesség: egy Pleyel Duplazongora, melynek a hangja nem csak őket nyűgözi le. Elindul a Hungaroton gondozásában megjelenő “Double Grand Piano Series” CD-sorozat.
2008-ban – lányuk születése után – ideiglenesen visszavonulnak a nemzetközi koncertéletből, de 2013-ban ismét teljes lendülettel vetik bele magukat.
Sajnos 2014-ban Attila egy – önhibáján kívül elszenvedett – autóbalesetben súlyosan megsérül, de ebből teljesen felépül.
Igazi visszatérésük így a 2016/17-es szezonra tolódik.
Azóta beutazzák egész Európát, és régi álmaikat váltják valóra, mint például Rahmanyinov és Beethoven összes négykezes művének előadását és egy önálló koncertciklus megvalósítását, „Áthallások” címmel.